romana   magyar   english   francais

 
  
nyitólaphonlaptérképwebmailbelépési feltételek




Dr. ZAIRA MURGU professzor
  
A “Dimitrie Cantemir” Ökológiai Alapítvány azzal az érzéssel és meggyőzödéssel jött létre, hogy a Románia és népe fel tudja emelni életszínvonalát és civilizációs szintjét a világ legfejlett országainak szintjére.

Románia, Isten kegyelméből, adottságokban és szépségekben gazdagabb sok más magasabb színvonallal rendelkező országnál és keresztényként létrejött népe intelligens találékony, vendégszerető és toleráns.

Mindezek a tulajdonságok meglehetősen kis mértékben érvényesülnek és ez negatívan hat Románia más országokkal való együttműködésére. Az Alapítvány célja hogy a kultúra, a tudomány és a művészet terjesztésével, szakemberek képzésével növelje a civilizációs szintet és tudatosítsa a nemzeti értékeket.

Szeretnénk ha az Alapítvány polarizálná a világ minden sarkán élő románok szellemi és anyagi hozzájárulását a szülőhazájuk előrehaladására. Ugyanakkor szeretnénk, hogy a Romániában élő többi nemzetiséggel együtt támogassuk a román kultúra elterjedését, tiszteletben tartva azokat az országokat, melyeknek nyelvét beszélik.

Az Alapítvány tehát ilyen jellegű tevékenységeket vállal fel, hosszú távú együttműködési lehetőségeket keres - romániai és külföldi intézményekkel, oktatási intézetekkel, alapítványokkal - tapasztalatcserék érdekében melyek révén tantervekre, pedagógiai módszerekre, elméleti és gyakorlati oktatási rendszerekre vonatkozó információ-és tapasztalatcsere valósul meg diákok és tanárok közt.

A marosvásárhelyi “Dimitrie Cantemir” Ökológiai Alapítvány mindent megtesz annak érdekében, hogy kitartó munkával, becsületesen és meggyőződéssel, hittel szolgálja Romániát, és polarizálja a szellemiséget és kultúrát abban a régióban ahol tevékenységét kifejti.

Mindazt amit elgondolunk és megvalósítunk, az Alapítvány szellemi védnökének emlékének ajánljuk, Dimitrie Cantemir-nek, a román történelem és kultúra jelentős képviselőjének.

Ilyen értelemben nem feledhetjük az oktatás összetettségét és az ide tartozó vonatkozásokat.

A tanítói munka soha nem merülhetett ki az szakismeretek egyszerű átadásával, az oktatónak a tanulóval szembeni kötelessége, hogy az ÉLETRE készítse fel diákjait, tapasztalata és következtetései megosztásával, nem titkolva el csalódásait és kétségeit sem.

Az oktató egyben TANÍTÓ is. Tudatában kell lennie tehát, hogy tanítványai az általa átadott szakmai-társadalmi tudással lépnek az életbe – ennek a curriculumnak nevezett tudás az átadása a tanító feladata.

A professzionális feloldhatatlanul kapcsolódik a szociábilishoz – intézményünk végső célja éppen ezért a szakmai társadalmi beillesztés. Ma már a világ legtöbb részén a tanintézetek többsége felvállalja a magán és társadalmi életre való felkészítést is.

A kommunizmustól meglehetősen későn szabadult Románia számára az 1989-es visszatérés a teljes értékű és hatékony oktatásra nehézségekbe ütközött melyek egy részét éppen az alakuló piacgazdaság okozta (mely elengedhetetlen feltétele a gazdasági fejlődésnek), más részéért pedig a román munkaerő-piaci követelményekhez való gyors igazodás tehető felelőssé. Ilyen körülmények közt kezdődött a romániai magánoktatás úttörő munkája. A magánjellegű tanintézetek gyorsan azonosították a munkaerő-piac új követelményeit és ehhez igazították oktatási ajánlatukat. A forradalom utáni években, a “Dimitrie Cantemir” Alapitvany saját oktatási szintjén jelentős előrelépést valósított meg – egyetem és posztliceális iskola – ami dicséretes megvalósítás, különösen ha figyelembe vesszük, hogy végzőseink milyen arányban helyezkedtek el a munkaerő-piacon.

Alapitó: Dr. ZAIRA MURGU professzor



  Elképzelés és megvalósitás EDRIS.  belépési feltételek | elérhetoség
        © DIMITRIE CANTEMIR EGYETEM. MINDEN JOG FENNTARTVA.